2013. január 5., szombat

Balatoni korona 2013

Már kétszáz helyen lehet használni az idén március végén bevezetett helyi fizetőeszközt. Az év végén az önkormányzatok összesen tízmillió forint értékben adtak jutalmat balatoni koronában.
Beváltotta a balatoni korona a hozzá fűzött reményeket, már kétszáz helyen lehet használni az idén március végén bevezetett helyi fizetőeszközt - olvasható a Balaton közösségi oldalán. Az év végén az önkormányzatok összesen 10 millió forint értékben adtak jutalmat balatoni koronában, így márciustól az év végéig 10 és 20 millió forint körüli kibocsátást értek el.



Úgy tervezték, hogy a balatoni korona 3-4 év alatt fut fel, ennyi idő kell a széleskörű megismertetéséhez; az idei célt elérték, jövőre nagyobb lépést kell tenni, s el kell érni az 50 millió forintos kibocsátást. A balatoni koronát eddig jobbára a magyar vendégek keresték, a külföldiek még nem igazán fedezték fel. A Balatonnál főleg szállodákban és strandokon lehet a helyi fizetőeszközt használni.

Az utalvány kibocsátója a Balatoni Korona Zrt., amelyet hét önkormányzat - Veszprém, Várpalota, Balatonfüred, Balatonalmádi, Litér, Tihany és Nemesvámos - alapított a megyei iparkamarával és a Kinizsi Bankkal közösen. A helyi pénz bevezetésének célja, hogy az adott térségben élénkítse a gazdaságot, plusz forrást, likviditást biztosítson a pénzforgalomban résztvevők számára.

2012. július 24., kedd

Bocskai korona

 Hajdúnánáson is helyi pénz!

2012. 07. 24. kedd. - 14:56


Először rendezték meg szombaton Hajdúnánáson a pásztorételek főzőversenyét. A több mint húsz bográcsban húsos és nem húsos hagyományos pásztorételek rotyogtak. Megkóstolható volt a slambuc - vagy ahogy arrafelé hívják: az öhön -, természetesen volt marhalábszár-pörkölt és birkapörkölt is. A kóstolójegyek szép számmal fogytak, és nemcsak forinttal, hanem a hétfőtől hivatalos helyi fizetőeszközzel, a hajdúnánási Bocskai-koronával is lehetett fizetni.
A helybeliek üdvözlik az új pénzt, amelynek jegyzése és kibocsátása hivatalosan ugyan csak hétfőn kezdődött, de a főzőverseny alkalmából előbbre hozták a premiert, hogy a nánásiak már ismerkedhessenek vele. Horváth Tibor, a Hajdúnánási Holding Zrt. projektigazgatója a Hajnal-tájnak elmondta: büszkék rá, hogy Kelet-Magyarországon ők vezették be elsőnek a saját pénzt, amelynek címletei megegyeznek a papírforintéival, 500-tól egészen 20 ezerig lehet koronát váltani, a váltópénzt viszont az 500-as alatt már a forint.
A szakember a Magyar rádió hajnali magazinműsorában hangsúlyozta, nem akarnak a forinttal versenyezni, a cél nem is a kibocsátó nyereségessége, hanem a helyi gazdaság erősítése, az, hogy a tőke a városban maradjon. A bevezetés előtt megkeresték a helyi pénzt alkalmazó településeket (soproni kékfrank, balatoni korona), és nagyon sok segítséget kaptak tőlük. Az ötlettől a bevezetésig mindössze tíz hónap telt el, mindenki pártját fogta az új pénznek, sikeressége azonban csak ezután dől el. Mindenesetre hétfőig már több mint 30 elfogadóhely jelentkezett be, a bolttól a panzión át egészen a fürdőig, hétfőtől így nincs olyan területe a helyi szolgáltatásoknak, amit ne lehetne Bocskai-koronával fizetni - hangsúlyozta a Hajnal-tájban Horváth.

2012. június 30., szombat

Békés Kártya


Mi is az a Békés Kártya?


A Békés Kártya egy olyan kedvezmény kártya, amely Békés városában kerül elfogadásra a BÉKÉS KÁRTYA ELFOGADÓHELY matricával rendelkező üzletekben, szolgáltatóknál és vállalkozásoknál. A Békés Kártya bankkártya formájú laminált papírlapocska, mely átruházható, nem névre szóló. A kártya nem fizetőeszköz.

A kártyán feltüntetésre került a város neve és címere, a kártya sorszáma. Minden évben új kártya kerül kibocsájtásra, érvényessége 1 év.

A jelenleg kibocsájtásra került kártya és a kedvezmények érvényessége: 2012. január 31.

A BÉKÉS KÁRTYÁ-hoz tartozik egy tájékoztató füzet, melyben azok a szerződött partnerek kerültek feltüntetésre, akik elfogadják a kártyát és kedvezményt biztosítanak a felmutatójának. A szolgáltatók által biztosított kedvezmények mértéke és formája változó lehet, melyet a tájékoztató füzet részletesen tartalmaz.

A tájékoztató füzet éves rendszerességgel kerül megjelenésre, a kártyával együtt. Az elfogadóhelyek részletes listája megtalálható a BÉKÉS KÁRTYÁ-hoz adott tájékoztató füzetben, valamint a www.bekesikultura.hu és www.danfok.hu honlapokon.

A BÉKÉS KÁRTYA megvásárolható bruttó 1.000,-Ft-ért a Békés Városi Kulturális Központban. Elérhetőségünk: 5630 Békés, Jantyik Mártyás u. 23-25. Telefon: 66/411-142. E-mail:bekesikultura@bekesikultura.hu

A kedvezményes szolgáltatásokat a kártya felmutatásával tudja igénybe venni. Ezek kedvezményes szolgáltatások más akcióval és kedvezménnyel nem vonhatók össze. Kérjük, hogy a szolgáltatás igénybevétele előtt jelezze, hogy BÉKÉS KÁRTYÁval rendelkezik.

Az alábbi linkre kattintva letöltheti a Békés Kártya igénylőlapot, melyet kérjük szíveskedjen leadni a Békés Városi Kulturális Központba. Az igénylőlap leadásával megvásárolhatja a Békés Kártyát bruttó 1.000,-Ft-ért.

2012. május 23., szerda

Helyi Pénz . Nagy lehetőségek vannak a kupon rendszerben is .

Sziasztok .

A többszőrösen is felhasználható, kedvezményre jogosító kuponok élénkítik a helyi gazdaságot .
A vásárlok , a helyi lakosok olcsóbban jutnak árukhoz szolgáltatáshoz.

A rendszer néhány százezer forintból megvalósítható .

Létre kell hozni egy egyesületet vagy szövetkezetet amely összefogja a közösség tagjait .
A tagdíjak adó és áfamentesek, kupon beváltása sem jár külön költséggel .
Valamint egy WEB oldal ahol belehet mutatni a rendszer , és később az elfogadó helyeket .
Kinyomtatni 1.500 db. 300 forint névértékű, többszőrösen is felhasználható, kedvezményre jogosító KUPONT .
Hosszútávon  szükség lehet egy főállású szervezőre .
Pár önkéntessel, vagy  diákmunkással kiegészítve .

A kupon a vásárláskor 10% kedvezményre fog feljogosítani .
Egy vállalkozásnál valaki 3 ezer forint főlőt vásárról, beválthat egy 300 forint értékű kupont .
Amennyiben 6 ezer forint főlőt vásárol, beválthat kettő db. 300 forint értékű kupont .
A kúpon beváltásakor ez 10 % kedvezményt jelent !!!
Tehát legközelebb is ott vásárol .
A kupon rendszer forgalom növekedéssel jár .

Nyújtandó kedvezmény egy elhalasztott árbevétel .

A vállalkozó vagy őstermelő a körön belüli vásárlásnál,
szolgáltatás igénybevételekor ismételten  felhasználhatja .

Hatékonyabb marketing fogás mint ha 3ezer forint fölötti vásárláskor 10 % kedvezményt ad .
Sokkal olcsóbb is .
pl: 5ezer forintért vásárol akkor is csak 1db 300 forint értékű kupont válhat be .
A rendszerben részvevő vállalkozók , magánszemélyek, fizetnek 3 ezer forintos éves díjat .
Cserébe Kedvezmény kupont kapnak . 10db 300 forint névértékű kupont .

Forgalomba hozatalának legjobb módja:
A vállalkozó minden 6 ezer forint feletti vásárláskor, egy kupont ad ajándék ba .
A beváltott Kedvezmény kuponokat , ismételten forgalomba hozza .
Ezzel újabb vásárlásra ösztönöz .

A Kedvezmény kuponoknak dekoratívnak kel lennie hogy az emberek szívesen fogják a kezükbe és használják .
-Ne legyen könnyen hamisítható .
- Különlegesen jó minőségű papira kel nyomtatni, hasonlóra mint a bakjegyeket .
-Vékony vonalú rajz a fénymásolás ellen .
-Vízjel vagy hologram , esetleg UV fénynél világító felirat legyen rajta . -Rajta legyen a rendszer WEB oldalának a címe is .
-A kupon ellő állítási költsége közelítsen a névértékéhez, ne érje meg hamisítani .

Bevallom.
A kupon rendszer felhasználása, Helyi Pénzként az én ötletem .
A nagyvilágban működő Helyi Pénzrendszerekről bővebben a  blogban olvashatsz .

2012. április 22., vasárnap

Háromszéki Közösségi Kártya

A Közösségi Kártya egy törzsvásárlói kártya, amely hangsúlyt fektet a helyi közösség támogatására. A Közösségi Kártya használatakor a vásárlót 1% kedvezmény illeti meg a vásárolt értékből. A kedvezményhez a partner üzlet még ugyanennyit hozzátesz és ezzel támogatja a Háromszéki Közösségi Alapítvány közösségi programjait.
Gyakorlati tudnivalók:
  • A Közösségi Kártyát csak akkor lehet használni, ha már előzőleg az igénylő kitöltött egy űrlapot.
  • Amennyiben hiányos az űrlap, a Kártya nem aktiválható.
  • A kártya érvénybe lépése a nyilvántartásba vételtől számítottan egy napon belül megtörténik.
  • A kártya csakis készpénz és bankkártyás kifizetés esetén használható.
  • Fizetéskor először a kártya beolvasása történik meg, majd azután következnek a megvásárolandó termékek.
  • A rendszer automatikusan 1% kedvezményt számol a vásárlónak, ezt az üzletlánc további 1%-kal növeli, ami egy közösségi alapba kerül.


A Háromszéki Közösségi Alapítvány egy, az ARC (Asociatia pentru Relatii Comunitare) és a Partnerségért Alapítvány által koordinált országos program keretén belül jött létre 2010-ben, helyi kezdeményezésre. Tizenegy alapító hozta létre, értelmiségiek, vállalkozók és civil szervezeti képviselők Kovászna megyéből. Hasonló alapítványok jöttek létre Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Gyulafehérváron, kilátásban van a közeljövőben még további három létrehozása Konstancán, Jászvásáron és Székelykeresztúron, az utóbbi mint a székelyudvarhelyi alegysége, önálló arculattal.
Közösségi alapítványok működnek szerte a világon. Feladatuk az ésszerű pénzgazdálkodás, a helyi erőforrások célirányos felhasználása a közösség javára. A közösségfejlesztés legmagasabb szintű formáját jelenti.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány küldetése a háromszéki emberek életének jobbá tétele az erőforrások mozgósításával és fejlesztésével, a helyi és regionális közösségi kezdeményezések megvalósítása érdekében. Lehetővé teszi, hogy különböző konstrukciók által a hasznosulható pénzek a lehető legjobban felhasználásra kerüljenek, és hosszútávon fejlesztési alapot biztosítsanak a közösség számára.

A Háromszéki Közösségi Alapítvány oldala :
http://www.hka.ro/

2011. december 20., kedd

Helyi pénz koncepció / kezdjük kicsiben.

Mi köze a helyi pénznek a fenntarthatósághoz, vagy hogyan lehet egy ilyen eszköz hasznára egy falunak?

A kérdés megválaszolásához először is tisztázni kell, hogy mi a pénz, és mi a helyi pénz fogalma.

A pénz egy olyan eszköz, aminek segítségével egymással árukat, termékeket, alapanyagokat, erőforrásokat, szolgáltatásokat tudunk elcserélni. Csereeszköz. De értéket is tudunk segítségével összehasonlítani. Arról nem is beszélve, hogy önmagában is értéket hordoz, hiszen ha van pénzem, akkor azzal bárhol megvehetem azt, amit pénzért meg lehet venni.

Egy olyan eszköz, aminek segítségével működtetni tudjuk a társadalmunkat. Aminek segítségével lehetőség van a munkamegosztásra. Vagyis lényegében nem más, mint egy információhordozó eszköz.

Ha létrehoztam valamit, vagy rendelkezem valami olyannal, ami másoknak szükséges, akkor ezt a terméket, szolgáltatást oda adhatom más embereknek. Cserében pedig kapok pénzt, vagy olyan valamit, (pénzhelyettesítőt) ami alkalmas arra, hogy ennek birtokában a termékem, szolgáltatásom értékének megfelelő dolgokhoz én is hozzájussak.

A jelenlegi értelemben vett pénz fogalmunk azonban legalább annyira akadályozza a kereskedelmet, mint amennyire segíti azt.
Hiszen ha szétnézünk, találunk elvégzendő feladatot bőséggel, közben a munkanélküliség általánosan elterjedt.
Nem furcsa ez?

Ma a forintot ismerjük lényegében az egyedüli fizető eszközként, melyet a Nemzeti Bank bocsájt ki. De tudjuk, hogy létezhetnek más elszámolási rendszerek pl. a barter, amikor áru cserél árura, vagy a váltó, amelyik lényegében egy fizetési ígérvény. De ilyen lehet a helyi pénz is.

Kevesen tudják, hogy Magyarországon nem csak az államot illeti meg a pénzkibocsájtás joga, hanem az önkormányzatokat is.

A helyi pénz lényege, hogy helyben bocsájtják ki és helyben cirkulál. Alapvető feladata, hogy a helyi cserét, az emberek egymás közti elszámolását megoldja.

Helyi pénz lehet olyan, amit egy település bocsájt ki, és lehet olyan is, amit több szomszédos település is használni tud.

De a helyi pénznek van egy másik nagyon fontos tulajdonsága is. Az, hogy a forgási sebességét a helyi közösség határozhatja meg. Minél gyorsabban forog, annál több termék, szolgáltatás létrejöttét segíti.

Természetesen ma nem lehet leszakadni teljesen a forint használatának a rendszeréről. Da a helyi pénz abban segít, hogy a helyi munkaerő alkalmazásához legyen forrás. A helyi munkaerőt jelentő emberek pedig a munkájukért hozzájuthatnak a helyi termékekhez.

Ha jelenleg nem sok ilyen termék van, és azt gondoljuk, hogy ez az eszköz csak olyan hatással bír, mint a Gazdálkodj Okosan nevű társasjáték játékpénzei, akkor nagyot tévedünk.

A legjobb példa erre az ausztriai Wörgl esete. 1930-ban a nagy gazdasági válság idején ez az 4000 lelkes település bevezetett egy helyi pénzt ( Munkajegynek hívták). Ezt munkajegynek hívták. A rendszer eredménye az lett, hogy 1 év alatt 35%-ról 14%-ra csökkent a munkanélküliség. Az önkormányzat felújította az összes utat és közintézményt, valamint vízvezeték hálózatot.

Persze a helyi pénz csupán azért, mert helyben adták ki, még nem oldja meg a világ összes baját. De ha megfelelő rendszerben hozzák létre, akkor nagyon jó eszköz lehet egy helyi közösség gazdasági erejének a megőrzésében, fejlődésében.

A helyi pénzek akkor tudják a gazdasági érdekeket és a környezeti érdekeket kibékíteni egymással, ha úgynevezett szabadpénz rendszerrel hozzák azokat létre.

A szabadpénz olyan készpénz, amelynek megőrzése, összegyűjtése mindig a veszteség kockázatával jár, és az árukínálatnak megfelelő mennyiségben kerül forgalomba, úgyhogy a vásárlóerejét szilárdan megőrzi.

A jelenlegi tartós pénzzel ellentétben ezt a pénzt magán személyek soha nem tarthatják vissza a forgalomból és bocsáthatják később kedvük szerint újra forgalomba veszteség, vagy a veszteség kockázata nélkül.

Ez a meghatározás első ránézésre igen riasztó is lehet.
Viszont ennek a rendszernek meg van az az előnye, hogy :

Aki akar, az kap munkát

A pénzzel nem lehet spekulálni

Felértékelődnek a minőségi tartós termékek.

Ezért egy idő után az emberek már nem a nagyobb házra, autóra hajtanak, hanem lesz idő és igény a művészetekre, oktatásra, kultúrára. Úgy hogy közben a társadalom nem szegényedik.

A pénznek, a helyi szabadpénznek így az a szerepe, hogy a társadalmat átalakítja. Felértékeli a természeti kincseket, de nem a felhasználásukat, hanem a megőrzésüket díjazza.

Ezzel szemben a mai „stabil” pénz következményeit jól látjuk: A pénz utáni keserves hajsza teljesen lerabolja a természetet és vele együtt az embert is.

A helyi pénzek bevezetésével alkalmunk adódhatna egy másféle társadalom felépítésére.

Kezdjük kicsiben, a jelenlegi pénzrendszer megőrzése mellett. Így ezen keresztül biztonságos formában megtanulhatunk jól bánni mindazzal az örökséggel, amit apáinktól kaptunk és unokáinknak kell átadni.
  Helyi pénzröl ebben a Blogban további írások .

2011. december 11., vasárnap

Helyi pénzrendszerek előnyei és globális helyzete

A helyi pénzrendszer előnyei

Ha egy közösségnek saját pénze van, megteremtheti a teljes foglalkoztatást mindazon emberek számára, akik akarnak dolgozni és van valamilyen szaktudásuk: ez lehet bármi, amire a helyi közösségen belül kereslet van.
Többé már nem fordulhat elő az az eset, hogy bizonyos munkák elvégzésére lenne ugyan igény, és lennének emberek is, akik szívesen elvégeznék ezeket a munkákat, de mégsem dolgozhatnak, mert nincs pénz. 
Szemben a szokványos pénzzel, amely általában elhagyja a helyi közösséget, hogy a lehető legolcsóbb munkát vagy árut  vegye meg, a  helyi pénz szükségképpen helyben marad, helyben forog.  A saját pénzzel rendelkező közösség képes olyan átgondolt és a közösségnek megfelelő fejlődési irányokat kialakítani és fenntartani, amelyeket a külső események csak minimális mértékben zavarhatnak meg.

 Magyarországi helyi pénzek 

1. Kékfrank


A világon 110 millió ember használ helyi pénzt. Egyik közülük, a jogi értelemben utalványként működő Kékfrank, melynek kibocsátója a Ha-Mi-Összefogunk Európai Szövetkezet (Ha-Mi) Elnöke Perkovátz Tamás.

A gazdaság is a kultúra része. A kékfrank a helyi gazdaságélénkítés eszköze akar lenni. A „helyi” alatt Sopront és természetes vonzáskörzetét kell érteni, valamint Ausztria egykor magyar területét is. Nyugati szomszédainknál egyelőre 5 helyen lehet fizetni kékfrankkal, elsősorban a borairól ismert Weninger család vállalkozásainak a jóvoltából. Magyarországon viszont már több mint 350 elfogadóhelyet tartanak számon.

Köztük található az üzemanyagok, kenőanyagok forgalmazásával foglalkozó cégek is. Városi benzinkútjuk shopjában főként olyan áruk találhatók, amelyeket a kékfrankot jegyző szövetkezeti tagoktól szereztek be. A kékfrankot a soproniság egyik jelképének tartják. Nem véletlen, hogy a kékfrankot használók között igen kevés a városba betelepült ember, sokkal inkább a tősgyökeres soproni polgárok jegyzik. Ők ott ebédelnek, ahol lehet kékfrankkal fizetni, ilyen fodrászüzletekben vágatják le a hajukat, kékfrankért vesznek szemüveget az optikusnál vagy tömetik be a fogukat a rendelőben.

A helyi pénz összeköti a térség kékfrankot használó gazdasági szereplőit. Ezt követően pedig tanárosan elmagyarázza, mi is különbözteti meg a helyi pénzt az ország hivatalosan használt pénznemétől.

Az ország pénzét az állam bocsátja ki, s törvény garantálja, hogy az ország területén kötelező azt elfogadni. A magánszemélyek viszont pénzhelyettesítő utalványokat is felhasználhatnak csereszközként. A magyar törvények azonban előírják, hogy ehhez rendelkezni kell egy zárt közösséggel, amelynek a tagjai az egymás közötti elszámolásban alkalmazhatják a helyi pénzt. A kékfrank esetében ez a Ha-Mi.
A rendszert működtető szövetkezet csak tagjainak és partnereinek adhat kékfrankot, azonban a partner már idegeneknek is felajánlhatja, ha ők elfogadják tőle. Tehát bedobhatja például a templom perselyébe is...

Több magyarországi városból is kérték már a soproni helyi fizetőeszközt, a kékfrankot bevezető, épp a rábaközi tallér megteremtésén fáradozó HA-MI-Összefogunk Európai Szövetkezet támogatását saját helyi pénzhelyettesítő megalkotásához. Helyi megkeresések nyomán mostanában Debrecenben, Pécsett, Veszprémben és Szombathelyen is konzultál saját pénzek létrehozásának témájában.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója szerint nem jelentenek a forintnak semmilyen tekintetben konkurenciát az olyan helyi vagy regionális fizetőeszközök, mint a soproni kékfrank, a rábaközi tallér, vagy az esetleg később kibocsátásra kerülő ilyen típusú helyi pénzek.

 2. Suska
 Másik Magyarországon használatos közösségi pénz a Suska.

A Suska egy infláció- és kamatmentes csereeszköz mértékegysége. Egy olyan csereeszköz, ahol 1 óra átlagos munkavégzés 60 suskát ér. Ettől a cserében résztvevők eltérhetnek. A csere létrejötte mindig a két fél szabad megegyezésén alapszik.
A suska használata egy kiváló eszköz, a tudatosság fejlesztésére, az egyéni felelősség felvállalására, valamint korlátlan teremtői képességünk kibontakoztatására.
A Suska forrása a használója. Ha szükségem van rá, megteremtem. Fedezetem pedig a saját munka. Nincsen központi könyvelés, nincs központi elszámolás.
A „csere-bere kör” egy olyan kör, ahol termékeinket és szolgáltatásainkat tudjuk elcserélni egymással.
Alapfilozófia:
·    A csere alapja a BIZALOM, bízunk magunkban és bízunk egymásban.
·    A Suska kör célja egy olyan fizetőeszköz használata, amely forog a tagok között, ezzel serkenti a kreativitást és bátorítja új képességek kifejlesztését.
·    Elismeri az egyén és a közösség értékteremtő képességét.
·    Olyan tevékenységek végzésére sarkall, amely örömet nyújt a végzőjének és általa a felhasználójának is.
·    Bőséget teremt a helyi közösségen belül, de lehetőséget ad más közösség tagjaival való cserére is.
·    Támogatja a helyi termelés fellendülését és ösztönzi a személyes kapcsolatok kialakulását.

 Helyi pénzek globális helyzete







Mivel nem lehet az összes szervezetet számon tartani, néhány megfigyelõ úgy becsüli, hogy kb. 3000 működõ közösség létezik ma a világon, ebbõl több mint 400 Angliában, több száz Ausztráliában és Új-Zélandon. 




Számuk Kanadában, Európában és az Egyesült Államokban is jelentős, és található néhány Mexikóban, Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában. Bizonyos rendszerekben a résztvevők száma nem éri el a százat, miközben akad olyan is, amely több ezer tagot számlál. Néhányat innovatív személyek indítottak be válaszul a környezetükben jelentkező elbocsátásokra és pénzhiányra, másokat pedig nonprofit szervezetek vagy közösség fejlesztési tanácsadók kezdeményeztek, akik egy speciális gazdasági terület javítására törekedtek.

Bár néhány országban tiltott a helyi pénz létrehozatala, számos más nemzet, beleértve az Egyesült Államokat, Kanadát és Európa többségét, engedélyezi ezeket a rendszereket.
Hamisításnak csak az minősül, ha olyan pénzt nyomtatsz, amely hasonlít a hivatalos pénzre. Ellenben teljesen legális saját pénz kibocsátása, ha az egyáltalán nem hasonlít a hivatalos pénzre. Ez a szabály elősegíti a helyi pénzek különböző fantáziadús megjelenéseit. Például egy vidéki massachusetts-i rendszerben sajátos bankjegyet nyomtattak ki: egy káposztafejet az alábbi szavakkal: “hiszünk a farmokban”.

 Noha sok közösségi pénzrendszer használja a kereskedelem illetve a csere szót a nevében vagy tevékenységének leírásakor, valójában nem közvetlen barter formában (elcserélem a lovamat a tehenedre; vagy egy hét a nyaralómban cserébe egy hét a jachtodon) mûködnek.



Azok a helyi valuták, amelyeket kinyomtatnak, és papírpénzként szétosztanak, ugyanúgy funkcionálnak, mint a hagyományos pénz. Sőt, ha kereskedelmi céllal hozták létre, használatuk után még adózni is kell.





Európai példa: Urstromtaler
Németországban, a hajdani NDK területén fekvő Magdeburgban forgalomban van egy helyi fizetőeszköz, az Urstromtaler, amelyet csak a városban és közvetlen környékén használnak.

Az első látásra a Monopoly-cédulákra hasonlító (ennek ellenére jó minőségű) pénzt több mint 200 vállalkozás - pékség, élelmiszerbolt, ékszerüzlet, étterem, mozi - fogadja el, sőt ha a vásárló óhajtja, a visszajárót (is) abban kapja. Egyébként pedig a városközpontban lévő kibocsátó irodában juthat hozzá, az eurót 1:1-es árfolyamon váltva be.

Az Urstromtaler lényeges tulajdonsága, hogy a bankók bizonyos időközönként folyamatosan veszítenek értékükből, ha nem használják őket (ezt bélyegek felragasztásával ellenőrzik).
Ez arra ösztönzi a használókat, hogy felhalmozás helyett költsék pénzt...