Mi köze a helyi pénznek a fenntarthatósághoz, vagy hogyan lehet egy ilyen eszköz hasznára egy falunak?
A kérdés megválaszolásához először is tisztázni kell, hogy mi a pénz, és mi a helyi pénz fogalma.
A pénz egy olyan eszköz, aminek segítségével egymással árukat,
termékeket, alapanyagokat, erőforrásokat, szolgáltatásokat tudunk
elcserélni. Csereeszköz. De értéket is tudunk segítségével
összehasonlítani. Arról nem is beszélve, hogy önmagában is értéket
hordoz, hiszen ha van pénzem, akkor azzal bárhol megvehetem azt, amit
pénzért meg lehet venni.
Egy olyan eszköz, aminek segítségével működtetni tudjuk a
társadalmunkat. Aminek segítségével lehetőség van a munkamegosztásra.
Vagyis lényegében nem más, mint egy információhordozó eszköz.
Ha
létrehoztam valamit, vagy rendelkezem valami olyannal, ami másoknak
szükséges, akkor ezt a terméket, szolgáltatást oda adhatom más
embereknek. Cserében pedig kapok pénzt, vagy olyan valamit,
(pénzhelyettesítőt) ami alkalmas arra, hogy ennek birtokában a termékem,
szolgáltatásom értékének megfelelő dolgokhoz én is hozzájussak.
A jelenlegi értelemben vett pénz fogalmunk azonban legalább annyira
akadályozza a kereskedelmet, mint amennyire segíti azt.
Hiszen ha
szétnézünk, találunk elvégzendő feladatot bőséggel, közben a
munkanélküliség általánosan elterjedt.
Nem furcsa ez?
Ma a forintot ismerjük lényegében az egyedüli fizető eszközként,
melyet a Nemzeti Bank bocsájt ki. De tudjuk, hogy létezhetnek más
elszámolási rendszerek pl. a barter, amikor áru cserél árura, vagy a
váltó, amelyik lényegében egy fizetési ígérvény. De ilyen lehet a helyi
pénz is.
Kevesen tudják, hogy Magyarországon nem csak az államot illeti meg a pénzkibocsájtás joga, hanem az önkormányzatokat is.
A helyi pénz lényege, hogy helyben bocsájtják ki és helyben cirkulál.
Alapvető feladata, hogy a helyi cserét, az emberek egymás közti
elszámolását megoldja.
Helyi pénz lehet olyan, amit egy település
bocsájt ki, és lehet olyan is, amit több szomszédos település is
használni tud.
De a helyi pénznek van egy másik nagyon fontos
tulajdonsága is. Az, hogy a forgási sebességét a helyi közösség
határozhatja meg. Minél gyorsabban forog, annál több termék,
szolgáltatás létrejöttét segíti.
Természetesen ma nem lehet leszakadni teljesen a forint használatának
a rendszeréről. Da a helyi pénz abban segít, hogy a helyi munkaerő
alkalmazásához legyen forrás. A helyi munkaerőt jelentő emberek pedig a
munkájukért hozzájuthatnak a helyi termékekhez.
Ha jelenleg nem sok ilyen termék van, és azt gondoljuk, hogy ez az
eszköz csak olyan hatással bír, mint a Gazdálkodj Okosan nevű
társasjáték játékpénzei, akkor nagyot tévedünk.
A legjobb példa erre az ausztriai Wörgl esete. 1930-ban a nagy
gazdasági válság idején ez az 4000 lelkes település bevezetett egy helyi
pénzt ( Munkajegynek hívták). Ezt munkajegynek hívták. A rendszer
eredménye az lett, hogy 1 év alatt 35%-ról 14%-ra csökkent a
munkanélküliség. Az önkormányzat felújította az összes utat és
közintézményt, valamint vízvezeték hálózatot.
Persze a helyi pénz csupán azért, mert helyben adták ki, még nem
oldja meg a világ összes baját. De ha megfelelő rendszerben hozzák
létre, akkor nagyon jó eszköz lehet egy helyi közösség gazdasági
erejének a megőrzésében, fejlődésében.
A helyi pénzek akkor tudják a gazdasági érdekeket és a környezeti
érdekeket kibékíteni egymással, ha úgynevezett szabadpénz rendszerrel
hozzák azokat létre.
A szabadpénz olyan készpénz, amelynek megőrzése, összegyűjtése mindig
a veszteség kockázatával jár, és az árukínálatnak megfelelő
mennyiségben kerül forgalomba, úgyhogy a vásárlóerejét szilárdan
megőrzi.
A jelenlegi tartós pénzzel ellentétben ezt a pénzt magán személyek
soha nem tarthatják vissza a forgalomból és bocsáthatják később kedvük
szerint újra forgalomba veszteség, vagy a veszteség kockázata nélkül.
Ez a meghatározás első ránézésre igen riasztó is lehet.
Viszont ennek a rendszernek meg van az az előnye, hogy :
Aki akar, az kap munkát
A pénzzel nem lehet spekulálni
Felértékelődnek a minőségi tartós termékek.
Ezért egy idő után az emberek már nem a nagyobb házra, autóra
hajtanak, hanem lesz idő és igény a művészetekre, oktatásra, kultúrára.
Úgy hogy közben a társadalom nem szegényedik.
A pénznek, a helyi szabadpénznek így az a szerepe, hogy a társadalmat
átalakítja. Felértékeli a természeti kincseket, de nem a
felhasználásukat, hanem a megőrzésüket díjazza.
Ezzel szemben a mai „stabil” pénz következményeit jól látjuk: A pénz
utáni keserves hajsza teljesen lerabolja a természetet és vele együtt az
embert is.
A helyi pénzek bevezetésével alkalmunk adódhatna egy másféle
társadalom felépítésére.
Kezdjük kicsiben, a jelenlegi pénzrendszer
megőrzése mellett. Így ezen keresztül biztonságos formában
megtanulhatunk jól bánni mindazzal az örökséggel, amit apáinktól kaptunk
és unokáinknak kell átadni.
Helyi pénzröl ebben a Blogban további írások .
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: helyi termék. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 20., kedd
2011. december 11., vasárnap
Helyi pénzrendszerek előnyei és globális helyzete
A helyi pénzrendszer előnyei
Ha egy közösségnek saját pénze van, megteremtheti a teljes foglalkoztatást mindazon emberek számára, akik akarnak dolgozni és van valamilyen szaktudásuk: ez lehet bármi, amire a helyi közösségen belül kereslet van.
Többé már nem fordulhat elő az az eset, hogy bizonyos munkák elvégzésére lenne ugyan igény, és lennének emberek is, akik szívesen elvégeznék ezeket a munkákat, de mégsem dolgozhatnak, mert nincs pénz.
Szemben a szokványos pénzzel, amely általában elhagyja a helyi közösséget, hogy a lehető legolcsóbb munkát vagy árut vegye meg, a helyi pénz szükségképpen helyben marad, helyben forog. A saját pénzzel rendelkező közösség képes olyan átgondolt és a közösségnek megfelelő fejlődési irányokat kialakítani és fenntartani, amelyeket a külső események csak minimális mértékben zavarhatnak meg.
Magyarországi helyi pénzek
1. Kékfrank
A világon 110 millió ember használ helyi pénzt. Egyik közülük, a jogi értelemben utalványként működő Kékfrank, melynek kibocsátója a Ha-Mi-Összefogunk Európai Szövetkezet (Ha-Mi) Elnöke Perkovátz Tamás.
A gazdaság is a kultúra része. A kékfrank a helyi gazdaságélénkítés eszköze akar lenni. A „helyi” alatt Sopront és természetes vonzáskörzetét kell érteni, valamint Ausztria egykor magyar területét is. Nyugati szomszédainknál egyelőre 5 helyen lehet fizetni kékfrankkal, elsősorban a borairól ismert Weninger család vállalkozásainak a jóvoltából. Magyarországon viszont már több mint 350 elfogadóhelyet tartanak számon.
Köztük található az üzemanyagok, kenőanyagok forgalmazásával foglalkozó cégek is. Városi benzinkútjuk shopjában főként olyan áruk találhatók, amelyeket a kékfrankot jegyző szövetkezeti tagoktól szereztek be. A kékfrankot a soproniság egyik jelképének tartják. Nem véletlen, hogy a kékfrankot használók között igen kevés a városba betelepült ember, sokkal inkább a tősgyökeres soproni polgárok jegyzik. Ők ott ebédelnek, ahol lehet kékfrankkal fizetni, ilyen fodrászüzletekben vágatják le a hajukat, kékfrankért vesznek szemüveget az optikusnál vagy tömetik be a fogukat a rendelőben.
A helyi pénz összeköti a térség kékfrankot használó gazdasági szereplőit. Ezt követően pedig tanárosan elmagyarázza, mi is különbözteti meg a helyi pénzt az ország hivatalosan használt pénznemétől.
Az ország pénzét az állam bocsátja ki, s törvény garantálja, hogy az ország területén kötelező azt elfogadni. A magánszemélyek viszont pénzhelyettesítő utalványokat is felhasználhatnak csereszközként. A magyar törvények azonban előírják, hogy ehhez rendelkezni kell egy zárt közösséggel, amelynek a tagjai az egymás közötti elszámolásban alkalmazhatják a helyi pénzt. A kékfrank esetében ez a Ha-Mi.
A rendszert működtető szövetkezet csak tagjainak és partnereinek adhat kékfrankot, azonban a partner már idegeneknek is felajánlhatja, ha ők elfogadják tőle. Tehát bedobhatja például a templom perselyébe is...
Több magyarországi városból is kérték már a soproni helyi fizetőeszközt, a kékfrankot bevezető, épp a rábaközi tallér megteremtésén fáradozó HA-MI-Összefogunk Európai Szövetkezet támogatását saját helyi pénzhelyettesítő megalkotásához. Helyi megkeresések nyomán mostanában Debrecenben, Pécsett, Veszprémben és Szombathelyen is konzultál saját pénzek létrehozásának témájában.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója szerint nem jelentenek a forintnak semmilyen tekintetben konkurenciát az olyan helyi vagy regionális fizetőeszközök, mint a soproni kékfrank, a rábaközi tallér, vagy az esetleg később kibocsátásra kerülő ilyen típusú helyi pénzek.
2. Suska
Másik Magyarországon használatos közösségi pénz a Suska.
A Suska egy infláció- és kamatmentes csereeszköz mértékegysége. Egy olyan csereeszköz, ahol 1 óra átlagos munkavégzés 60 suskát ér. Ettől a cserében résztvevők eltérhetnek. A csere létrejötte mindig a két fél szabad megegyezésén alapszik.
A suska használata egy kiváló eszköz, a tudatosság fejlesztésére, az egyéni felelősség felvállalására, valamint korlátlan teremtői képességünk kibontakoztatására.
A Suska forrása a használója. Ha szükségem van rá, megteremtem. Fedezetem pedig a saját munka. Nincsen központi könyvelés, nincs központi elszámolás.
A „csere-bere kör” egy olyan kör, ahol termékeinket és szolgáltatásainkat tudjuk elcserélni egymással.
Alapfilozófia:
· A csere alapja a BIZALOM, bízunk magunkban és bízunk egymásban.
· A Suska kör célja egy olyan fizetőeszköz használata, amely forog a tagok között, ezzel serkenti a kreativitást és bátorítja új képességek kifejlesztését.
· Elismeri az egyén és a közösség értékteremtő képességét.
· Olyan tevékenységek végzésére sarkall, amely örömet nyújt a végzőjének és általa a felhasználójának is.
· Bőséget teremt a helyi közösségen belül, de lehetőséget ad más közösség tagjaival való cserére is.
· Támogatja a helyi termelés fellendülését és ösztönzi a személyes kapcsolatok kialakulását.
Helyi pénzek globális helyzete
Mivel nem lehet az összes szervezetet számon tartani, néhány megfigyelõ úgy becsüli, hogy kb. 3000 működõ közösség létezik ma a világon, ebbõl több mint 400 Angliában, több száz Ausztráliában és Új-Zélandon.
Számuk Kanadában, Európában és az Egyesült Államokban is jelentős, és található néhány Mexikóban, Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában. Bizonyos rendszerekben a résztvevők száma nem éri el a százat, miközben akad olyan is, amely több ezer tagot számlál. Néhányat innovatív személyek indítottak be válaszul a környezetükben jelentkező elbocsátásokra és pénzhiányra, másokat pedig nonprofit szervezetek vagy közösség fejlesztési tanácsadók kezdeményeztek, akik egy speciális gazdasági terület javítására törekedtek.
Bár néhány országban tiltott a helyi pénz létrehozatala, számos más nemzet, beleértve az Egyesült Államokat, Kanadát és Európa többségét, engedélyezi ezeket a rendszereket.
Hamisításnak csak az minősül, ha olyan pénzt nyomtatsz, amely hasonlít a hivatalos pénzre. Ellenben teljesen legális saját pénz kibocsátása, ha az egyáltalán nem hasonlít a hivatalos pénzre. Ez a szabály elősegíti a helyi pénzek különböző fantáziadús megjelenéseit. Például egy vidéki massachusetts-i rendszerben sajátos bankjegyet nyomtattak ki: egy káposztafejet az alábbi szavakkal: “hiszünk a farmokban”.
Noha sok közösségi pénzrendszer használja a kereskedelem illetve a csere szót a nevében vagy tevékenységének leírásakor, valójában nem közvetlen barter formában (elcserélem a lovamat a tehenedre; vagy egy hét a nyaralómban cserébe egy hét a jachtodon) mûködnek.
Azok a helyi valuták, amelyeket kinyomtatnak, és papírpénzként szétosztanak, ugyanúgy funkcionálnak, mint a hagyományos pénz. Sőt, ha kereskedelmi céllal hozták létre, használatuk után még adózni is kell.
Európai példa: Urstromtaler
Németországban, a hajdani NDK területén fekvő Magdeburgban forgalomban van egy helyi fizetőeszköz, az Urstromtaler, amelyet csak a városban és közvetlen környékén használnak.
Az első látásra a Monopoly-cédulákra hasonlító (ennek ellenére jó minőségű) pénzt több mint 200 vállalkozás - pékség, élelmiszerbolt, ékszerüzlet, étterem, mozi - fogadja el, sőt ha a vásárló óhajtja, a visszajárót (is) abban kapja. Egyébként pedig a városközpontban lévő kibocsátó irodában juthat hozzá, az eurót 1:1-es árfolyamon váltva be.
Az Urstromtaler lényeges tulajdonsága, hogy a bankók bizonyos időközönként folyamatosan veszítenek értékükből, ha nem használják őket (ezt bélyegek felragasztásával ellenőrzik).
Ez arra ösztönzi a használókat, hogy felhalmozás helyett költsék pénzt...

2011. október 16., vasárnap
10 + 1 ok, ami miatt megéri nekünk, fogyasztóknak a helyi termékek megvásárlása mellett voksolnunk
1. A helyi termék vásárlása előnyösen hat a
lokális gazdaságra. Tanulmányok szerint a helyben elköltött 100 Ft a
helyi gazdaság szereplői számára 200 Ft bevételt jelent. Amikor az
értékesítő vállalkozás nem helyi tulajdonú, a profit garantáltan
elhagyja a helyi közösséget.
2. A helyben termesztett zöldség, gyümölcs frissebb. Míg a nagyáruházak polcain található zöldségeket, gyümölcsöket éretlenül szedték le, esetenként hetekig, hónapokig szállították, majd valahol hűtve tárolták, addig a helyi zöldségek a piacon nagy valószínűséggel az ez eladást megelőző 24 órában kerültek betakarításra. Ez nem csak a frissességére van hatással, hanem a beltartalmára is, hiszen az idő múlásával ezen élelmiszerek táplálkozási értéke csökken.
3. A helyi élelmiszernek jobb az íze. Kóstolj meg egy kerti paradicsomot, frissen a növényről letépve és egy importot a boltból. Érezhető a különbség!

4. A helyi zöldségek, gyümölcsök tovább érnek. Mivel ezek a termékek helyben kerülnek értékesítésre nem kell elviselniük a hosszú hajóutat, a szállítás gyötrelmeit és a hosszú hűtőházi tárolást. Ezért nem kell, hogy éretlenül szüreteljék be őket.
5. A helyi termékek fogyasztása kevésbé szennyezi a környezetet. Annak köszönhetően, hogy a helyi termék lényegesen kevesebbet utazik (általában max. 60 km-t), a fogyasztásuk jelentősen csökkenti a környezet terhelését. Sajnos nagyon import biotermék szállítása során bekövetkező környezetszennyezés gyakran nagyobb mérvű, mint az az előny, amit az ökológiai termesztés során a gazda megtakarít…
6. A helyi élelmiszer segít minket az évszakokkal harmóniában élni. Az évszakoknak megfelelő zöldségek és gyümölcsök fogyasztása hozzásegít minket ahhoz, hogy átélve ezt a harmóniát akkor fogyasszuk a ezeket, amikor a legjobb ízűek, legnagyobb mennyiségben kaphatóak és a legolcsóbbak.
7. Minden helyi termékhez tartozik egy helyi történet is. A piaci árusok, a helyi zöldség és gyümölcstermesztők, állattartók és élelmiszer feldolgozók mind-mind rendelkeznek egy saját, családi (siker)történettel. Különösen igaz ez akkor, ha az előállítás során a hagyományos családi recepteket, módszereket alkalmazzák. Azzal hogy megvesszük ezeket a termékeket, a történet részeseivé válunk.
8. A helyi élelmiszer kevesebb vegyszermaradványt tartalmaznak. Azzal, hogy kevesebbet kell az élelmiszereket szállítani, nincs szükség jelentős tartósításra. A helyi termékkel kapcsolatos probléma esetén a helyi termelő gyorsabban, hatékonyabban felelősségre vonható. A termelőnek pedig érdeke a minőségi termék, hiszen gyakran a saját becsülete, az arca, az a brand, amit értékesít.
9. A helyi termékek értékesítése hozzájárul a diverzitáshoz. Azzal, hogy nem kell a termelőnek jól tárolható, jól szállítható, magas profittal kecsegtető nagyipari fajtákat termeszteni, megmaradhatnak olyan ősi hazai fajták, melyek termesztése egyre inkább a feledésbe merül.
10. Helyi termékek vásárlásával a saját környezetünket támogatjuk. Azzal hogy a helyi termékek mellett tesszük le a voksunkat hozzájárulunk ahhoz, hogy a településünk, a kistérségünk, vagy a régió gazdaságilag fejlődjön, életképes, élhető és sikeres maradjon.
+1. Egységes Helyi Termék Védjegy - Önökért!
Kialakítás alatt van az egységes Helyi Termék Védjegy, mely felkerülhet a településeken helyi alapanyagokból, helyi munkaerővel előállított termékekre, így aki azokat a boltban leemeli a polcról, eldöntheti, hogy vásárláskor előnyben részesíti-e a helyi vagy térségi terméket. Ezt a védjegyet az általunk elképzelt termékszövetségek adják ki, és az önkormányzatok felügyelik egy minőségbiztosítási rendszer alapján.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)