2013. szeptember 5., csütörtök

Az Amerikai Álom. Teljes rajzfilm .

Az Amerikai Álom ( Rajzfilm a gazdagági válságról is ) (FULL)


Noha jónak tartom ezt az alkotást, de a lényeget letudta egy nagyon rövid jelenettel. Azért veri magát mindenki adósságba, hogy sokkal több mindene legyen, mint ami valójában meg tudna engedni magának. Az adós is azt költi, amije sosem volt és talán soha nem is lesz. Hányan tudnának valójában kifizetni egy lakást vagy egy autót spórolt pénzből? Nem sokan. Ahhoz, hogy az említett bankok eltűnjenek, ahhoz mindenkinek meg kellene elégednie azzal a kevéssel, amije van. Esélytelen.
Ez csak egy figyelemfelkeltő film, innentől a megoldás az emberiségen múlik .

2013. szeptember 3., kedd

Bocskai Korona,helyi fizetőeszköz.

Mit ér a saját pénz, ha például Bocskai Korona. Állja-e az idők próbáját a helyi fizetőeszköz?
Hajdúnánáson jó egy éve kezdték használni a Bocskai Koronát, egyre többen veszik igénybe és ismerik fel a közösség- és identitáserősítő szerepét. Jelenleg 20-30 millió forintnyi van forgalomban attól függően, hogy mennyit váltanak éppen át. A városban több mint 70 elfogadóhelyen lehet fizetni vele – számolt be a részletekről Szólláth Tibor Zoltán, Hajdúnánás polgármestere a Kossuth Rádió Szombat délelőtt című műsorában.
A fizetőeszköz rendkívül szép, így sok gyűjtő is keresi – folytatta. Alapvetően a Hortobágyhoz és a hajdúsághoz kapcsolódó motívumok díszítik a bankókat, a legnagyobb címleten, a húszezresen Bocskai István, a hátlapján pedig a töröktől kapott koronázási ékszer található – részletezte.  
A városvezető szerint fontos a helyi közösségek erősítése, amihez elengedhetetlen, hogy a megtermelt értékek helyben hasznosuljanak, a pénz pedig ne áramoljon el a településről, aminek remek eszköze a helyi fizetőeszköz. Aki elfogadja, annak azért pozitív, mert nagyjából 30 millió forintnyi üzletből veheti ki a részét, aki pedig fizet vele, azért jár jól, mert 2 és 20 százalék közötti engedményt kap az árusoktól – mutatott rá Szólláth Tibor Zoltán.

A visszaváltás aránya nem magas, ami azt jelenti, hogy az emberek használják – vélte. A Bocskai Korona nem inflálódik, mivel gyorsabban forog, mint a forint, ám a hazai fizetőeszközzel ellentétben lejárati idővel rendelkezik. A beváltott forint azonnal letétbe kerül, és fedezetként szolgál, valamint kamatozik a közösség számára – magyarázta.
Már további nyolc település jelentkezett be, hogy szívesen használná a helyi bankót – tette hozzá.